Nagy titok, hogy bár az emberi szív arra az Igazságra vágyik, amiben tisztán megtalálja a szabadságot és az örömet, mégis a gyűlölet és félelem az emberek első reakciója erre az Igazságra. Ezért aztán az emberiség nagy lelki tanítói, mint pl. Buddha és Jézus, olyan eszközhöz folyamodtak, amivel „kijátszották” hallgatóik ellenállását. Ez az eszköz pedig a történet. Tudták, hogy a legelbűvölőbb szavak így hangzanak:
„Volt egyszer egy, hol nem volt...”
Tudták, hogy az igazságot visszautasítjuk, de képtelenek vagyunk ellenállni egy rövid kis történetnek, mesének. Vyasa, a Mahábhárata szerzője mondja:
„Ha figyelmesen meghallgatsz egy történetet, biztosan nem maradsz a régi. Mert a történet befurakodik a szívedbe, s ledönt minden akadályt, amely gátolt az istenihez vezető úton. Ha csak felüdülés végett olvasod is e könyv történeteit, nincs rá garancia, hogy egy kis elbeszélés át ne jusson védősáncaidon. Ott robban, ahol a legkevésbé számítasz rá. Én figyelmeztettelek!”
Ha eléggé vakmerő vagy ahhoz, hogy a megvilágosodást keresd, a következőket ajánlom:
- Hordozz magadban egy történetet, hogy ráérő pillanataidban elgondolkodhass rajta. Ez lehetővé teszi, hogy a tudatalattidra hasson, és felfedje rejtett értelmét. Meg fogsz lepődni, hogy milyen váratlanul, a legszükségesebb pillanatban világít meg egy helyzetet, s hoz el számodra felismerést, belső gyógyulást. Ráébredsz majd, hogy ha megadod magad ezeknek a történeteknek, akkor a Megvilágosodásnak azon a kurzusán veszel részt, amelyhez nincs szükség más gurura, mint saját magad.
- Mindegyik történet az igazság megnyilatkozása, s az Igazság, ha nagybetűvel írják, rólad szól. Hogy minderről megbizonyosodj, minden alkalommal, amikor elolvasol egy történetet, céltudatosan kutasd, hogy ezáltal egyre jobban megértsd önmagadat. Olvasd úgy, mint egy orvosi könyvet, szembesülj a betegség tüneteivel önmagadban. Tehát ne úgy olvasd, mint egy pszichológiai könyvet, melyet lapozgatva azon töprengsz, hogy barátaid melyik típusba tartoznak. Ha nem tudsz ellenállni a kísértésnek, hogy másokról fedezz fel valamit, a történetek téged károsítanak meg.
Naszreddín Mullah oly szenvedélyesen szerette az igazságot, hogy még távoli vidékekre is elutazott a Korán tudósainak felkeresése végett. Még attól sem riadt vissza, hogy a bazárban hitetlenekkel vitatkozzon hitének igazságairól.
A felesége azonban egy nap szemére hányta, hogy mennyire méltánytalanul bánik vele. Eközben ébredt rá, hogy férjét egyáltalán nem érdekelte az a fajta Igazság.
Természetesen csak az a fajta számít. Földünk valóban egész másmilyen lenne, ha a tudósok és ideológusok, akár vallásosak, akár nem, ugyanolyan szenvedéllyel viseltetnének az önismeret iránt, mint amit a dogmák és elméletek iránt tanúsítanak.
A szív világossága
– Nagyszerű prédikáció! – mondta a nőszövetség tagja, miközben a prédikátor kezét szorongatta.
– Amit csak mondott, az mind ráillett erre, vagy arra az ismerősömre.
– Látod?
Utasítás
Legjobb, ha a történeteket abban a sorrendben olvassuk, ahogy a könyvben vannak. Csak egyet, vagy kettőt olvass el egyszerre – ha többet is vársz ettől a könyvtől, mint csupán szórakozást.
Megjegyzés
E könyv történetei több országból, kultúrából és vallásból származnak. Az egész emberiség lelki örökségéhez – és népszerű humorához – tartoznak.
A könyv szerzője csupán annyit tett, hogy sajátos célja szerint felfűzte őket. Az ő munkája a szövés és kelmefestés volt. A pamutért és a cérnáért nem vállal felelősséget!